WÜRTH bővítés II.
Tervezés: 2015
A WÜRTH Szereléstechnika Kft. 1990-ben vásárolta meg az egykori ISG ipartelep kultúrház épületét, majd annak bővítésével alakította ki magyarországi telephelyét.
A többéves működés során a cég jelentős mértékben fejlődött, szükségessé vált mind raktárterületének, mind irodaterületeinek bővítése.
A feladatot a jelenlegi raktárcsarnok folytatásaként oldottuk meg. A raktár feltöltése és kiszolgáló funkció az épület szélső sávjába kerültek szintosztással megoldva. A felső szinten önálló személyzeti bejárattal helyezkedik el az irodaszint, mely egy külső udvar köré szerveződik. A telek végén kétszintes, nyitott gépkocsi tároló tartozik az új épületrészhez.